Átfestette a rendszámtáblát

2014. 05. 12., h - 14:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasol a Debreceni Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, aki meghamisított egy ideiglenes rendszámtáblát.

A rendőrök 2014. április 16-án 11 óra 10 perckor Debrecenben, a Kolónia utcán egy Suzuki típusú személygépkocsi sofőrjével szemben intézkedtek. Az egyenruhások leellenőrizték a gépjárművet, amelynek hatósági jelzéséről megállapították, hogy utolsó számjegyei festékkel át lettek javítva egy másik számra. A járőrök H. Józsefet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves férfit, akitől lefoglalták a meghamisított ideiglenes rendszámtáblát és egyéb okmányokat.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a hajdúbagosi lakossal szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.