Áruházból lopott egy pécsi nő

2019. 01. 22., k - 09:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy pécsi nővel szemben, aki ruhákat próbált meg fizetés nélkül elvinni egy helyi bevásárlóközpontból. Lopás miatt indult ellene eljárás.

Kabátot, farmert és egy női ruhát próbált 2018. december 21-én az üzletből elvinni a 21 éves gyanúsított. Busszal érkezett Szegedre, ahol az egyik ismerősével szeretett volna találkozni. Céltalanul sétált be az áruházba, és több ruhát is felpróbált, végül úgy döntött, hogy fizetés nélkül viszi el azokat. Az áruvédelmi eszközöket kitépte és elrejtette, majd a zsákmányt a táskájába tette és megpróbálta elhagyni az üzletet. A biztonsági kapu azonban bejelzett, így nem tudott kisétálni. Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.
A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.