Árokba borult gépkocsijával a sofőr Győrszentivánon

2020. 11. 16., h - 08:40
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feltehetően rosszul választotta meg gépkocsijának sebességét, emiatt szenvedett balesetet.

Győrszentiván belterületén, a Sugár úton közlekedett a Vonal út irányába személygépkocsijával egy 49 éves nő 2020. november 15-én 9 óra 25 perc körül. Haladása során a gépjármű sebességét nem az útviszonyoknak és az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, ezért járművével árokfalnak ütközött, és a tetejére borulva állt meg. A baleset során anyagi kár keletkezett.

A közlekedési baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

2

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon az átnedvesedett falevelek miatt fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet.
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Csak az őszi közlekedésre felkészített, megfelelő műszaki állapotú járművel induljanak útnak. Ne feledjék, hideg időjárási viszonyok között nagymértékben csökkennek a nyári gumiabroncsok tapadási tulajdonságai!
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.
  • Az egyre korábbi sötétedésre való tekintettel kérjük, hogy fordítsanak fokozott figyelmet láthatóságukra, hiszen biztonságunkért mi magunk tehetünk a legtöbbet!

...hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.