Anyukák verekedtek

2014. 11. 05., sze - 15:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök azzal a három létavértesi nővel szemben, akik gyermekeik miatt verekedtek össze.

A nyomozás adatai szerint 2014. szeptember 23-án 15 óra 30 perc körüli időben, Létavértesen az egyik oktatási intézmény előtt összeveszett három nő. Az anyukák – gyermekeik miatt kialakult vita közben – ordibáltak, megütötték, karmolták egymást és a hajukat is tépték, miközben az egyik nő anyja is bekapcsolódott a verekedésbe.  A bejelentést követően a rendőrök elfogták és a rendőrőrsre előállították a 26 éves B. Beátát, a 34 éves M. Albertnét és a 49 éves V. Jánosnét, akiket a nyomozók garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

A három terhelttel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Létavértesi Rendőrőrs 2014. október 29-én befejezte a nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.