Alvás közben lopták meg

2014. 12. 22., h - 13:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök két fiatalkorút fogtak el, akik a gyanú szerint ellopták a sértett mobiltelefonját, amíg ő a vonaton aludt.

Egy férfi 2014. szeptember 22-én 9 órakor feljelentést tett a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon, mivel előző nap a Debrecen és Hajdúhadház között közlekedő vonaton, a zsebéből ismeretlen személy eltulajdonította a mobiltelefonját, amíg aludt.

A nyomozók adatgyűjtést hajtottak végre, valamint tanúkat hallgattak ki, aminek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két hajdúhadházi fiatalkorút, akiket 2014. december 17-én otthonaikban elfogtak és előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves fiút és lányt, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték, elmondták, hogy amíg Debrecenben állt a vonat, addig az alvó sértett ruházatából ellopták az okosltelefonját. A nyomozók az eltulajdonított mobiltelefont megtalálták és lefoglalták, valamint gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves hajdúhadházi B. Csillát és egy 16 éves fiút, akik a megalapozott gyanú szerint a mobiltelefon eladásában működtek közre.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két fiatalkorú ellen kifosztás bűntett, míg B. Csilla és társa ellen orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.