Állatkínzás miatt nyomoztak

2015. 11. 11., sze - 13:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt bíróság elé állítást javasolnak az ellen a helyi nő ellen, aki nem gondoskodott sérült kutyája orvosi ellátásáról.

Egy helyi nő 2015. október 19-én 11 óra 32 perckor tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy hajdúszoboszlói otthonában élettársa kiabál vele. A rendőrök a helyszínre mentek és intézkedtek a férfival szemben, aki cselekményét abbahagyta. A járőrök a ház udvarán megláttak egy sérült kutyát, amelynek az egyik lábán fertőző, nem kezelt seb volt látható, amely miatt a kutya gazdáját meghallgatták. Az 54 éves nő a járőröknek elmondta, hogy az eb lábát egy másik kutyájuk leharapta. A helyi nő a kutya sebét ecetes vízzel és sebhintőporral kezelte, azonban nem intézkedett a házőrzője állatorvosi ellátására, így az állat maradandó egészségkárosodást szenvedett.

A rendőrök állatorvost hívtak a helyszínre, aki az elsődleges vizsgálatok alapján megállapította, hogy a kutya sérülése körülbelül 2-3 hete keletkezett.

Sz. Sándornét a járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben az állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.