Akácfát tulajdonítottak el

2015. 11. 12., cs - 11:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik a hosszúpályi erdőből fát tulajdonítottak el.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs L. Attila, R. Gyula, L. Sándor és H. Attila ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint a hosszúpályi rendőrök 2015. november 11-én 17 óra 26 perc körüli időben Hosszúpályiban az erdők környékén járőröztek a falopások megelőzése céljából, amikor az egyik dűlőn négy férfira lettek figyelmesek, akik kerékpárral fát szállítottak. A járőrök igazoltatták a hosszúpályi lakosokat és megállapították, hogy a 11 szál akácfát egy közeli erdőből a tulajdonos engedélye nélkül vágták ki. A rendőrök az 50 éves, 26 éves, 24 éves és 19 éves férfiakat elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Hosszúpályi Rendőrőrsre. A nyomozók L. Attilát, R. Gyulát, L. Sándort és H. Attilát gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.