Ajtókat lopott

2014. 04. 29., k - 09:54
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be annak a gyanúsítottnak az ügyét, aki egy kabai műhelyből eltulajdonított öt darab ajtót.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. március 27-én 7 óra 8 perckor telefonon érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Kabán, az egyik helyi lakos telkén található melléképületbe valaki betört és onnan öt darab félkész ajtót tulajdonított el. A helyszíni szemle során az egyenruhások a szomszédos laktalan ingatlanban megtalálták a fából készült ajtókat. Ezt követően a rendőrök az ügyben adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A járőrök ennek eredményeként pár órán belül elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak egy helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A 23 éves férfi a nyomozóknak beismerő vallomást tett. M. Ernő a rendőröknek elmondta, hogy a ház kerítésén átugrott, majd az udvar hátsó részén, a melléképület ajtajának a lakatját lefeszítette és a műhelyből pár darab ajtót kihozott, amiket átcsúsztatott a kerítés alatt a szomszédos telekre, majd azokat a lakatlan házban elrejtette és hazament. A gyanúsított később akart visszamenni az ajtókért, hogy értékesítse azokat.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a terhelttel szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat 2014. április 25-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.