Ajándékba adta a lopott tévét

2022. 10. 02., v - 08:33
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök lezárták a nyomozást az ellen a 17 éves fiatalkorú ellen, aki ellopott egy televíziót és azt ismerősének ajándékozta.

A Pásztói Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 17 éves bujáki lakossal szemben.

A fiatalkorú 2022. július elején egy bujáki családi ház épületébe bejutott, majd az ingatlanból egy televízióval távozott. A helyi lakos a cselekménye után egyik ismerőséhez ment, akinek ajándékba adta a készüléket, mert tudta, hogy az övék elromlott. A sértett részére a megajándékozott fél az ellopott televíziót pár nappal később visszaadta.

A hatóság tagjai a fiatalkorú ellen folytatott büntetőeljárást a napokban lezárták, és az ügy iratait a Pásztói Járási Ügyészség részére megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.