A szomszédjától lopott biciklit

2016. 06. 09., cs - 09:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték a nyomozást egy férfival szemben.

Egy férfi tett bejelentést 2016. május 7-én 16 óra 11 perckor a rendőrségre arról, hogy Sárrétudvariban található családi háza udvaráról egy helyi lakos ellopta az öccse kerékpárját. A bejelentő elmondta a helyszínre érkező rendőröknek, hogy a szomszédja volt az, aki a biciklit eltulajdonította. A körzeti megbízottak a kerékpárt megtalálták és lefoglalták, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 44 éves P. Bélát pedig elfogták és a Püspökladányi Rendőrkapitányságra előállították. A helyi lakos elismerte a bűncselekmény elkövetését. A kerékpárt a rendőrök visszaadták a sértettnek.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyjatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.