A padláson fogták el a gyanúsítottakat

2016. 01. 12., k - 09:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két helyi férfival szemben, akik a megalapozott gyanú betörtek egy debreceni családi házba.

A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. László és M. Róbert ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. november 7-én 0 óra 5 perckor érkezett állampolgári bejelentés a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy Debrecen, Ajtó utcai családi házba ismeretlen személyek betörtek, akik jelenleg is az ingatlanban vannak. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol átkutatták a lakatlan házat, amelynek padlásán megtalálták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost. A járőrök M. Lászlót és M. Róbertet előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A 35 és 40 éves gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A rendőrség a két helyi férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.