A kitaposott út vezette nyomra a rendőröket

2021. 01. 25., h - 11:30
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kitaposott út vezetett nyomra annál a betöréses lopásnál, amit a sértett szomszédja követett el Bódvaszilason.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 41 éves bódvaszilasi férfival szemben. A gyanúsított 2021. január 19-ét megelőzően betört bódvaszilasi szomszédjának jelenleg nem lakott házába. A férfi a sértettől többek között tükröt, tányérokat, gyermekjátékokat, de még egy kályhacsövet is eltulajdonított.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen jól látható nyomokat találtak, amelyek a hátsó kertből egészen a szomszéd házig vezettek. Az itt tartott házkutatáson a rendőrök lefoglalták az ellopott értékek egy részét, az időközben eltört játékokat is.

A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.