A gyógyfürdő előtt garázdálkodott

2019. 07. 19., p - 13:33
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen elfogták azt a 35 éves helybeli férfit, aki több szemeteskukát, két tuját és két személygépkocsit is megrongált Makón. Garázdaság miatt kell felelnie.

A gyanúsított 2019. július 17-én 23 óra 30 perc körül a gyógyfürdő előtti téren található szeméttároló edényeket borította fel, majd megrugdosta a bejárati ajtókat. Ezt követően a főbejárat mellett lévő két tuját kitépte, és azokat kettétörte. Végül megrongálta a téren parkoló két személygépkocsit is.

A kiérkező járőrök a dühöngő férfit előállították a Makói Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. Kihallgatásán beismerő vallomást tett. Cselekményét azzal magyarázta, hogy nagyon dühös volt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.