30 zsák kukoricát loptak

2015. 12. 23., sze - 09:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a négy gyanúsított ellen.

A Debreceni Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást négy debreceni lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. augusztus 13-án 23 óra 39 perckor egy helyi mezőőr arról értesítette a rendőrség ügyeletét, hogy a 33-as számú főút mellett, a Látóképi tó közelében található kukoricaföldön tetten értek több személyt, akik zsákokba szedték a kukoricát. A gyanúsítottak a mezőőrök láttán hátrahagyták a zsákokat és egy Volkswagen típusú gépjárművel elmenekültek a helyszínről. A nyomozók a beszerzett adatokat követően azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy debreceni lakost, akiket gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrök a 47 éves B. László, a 27 éves E. János, a 26 éves K. Kitti és a 24 éves B. Dániel ellen folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.