Folytatódik a határvadász toborzás
Az érdeklődők győri élelmiszer áruházak parkolóiban kaphattak választ kérdéseikre a határvadász hivatással kapcsolatban.
Az érdeklődők győri élelmiszer áruházak parkolóiban kaphattak választ kérdéseikre a határvadász hivatással kapcsolatban.
A szerződéses határvadász-képzés elindulását követően Hajdú-Bihar megyében továbbra is várjuk jelentkezőket.
A Marcali Rendőrkapitányság bűnmegelőzési és áldozatvédelmi szakemberei, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság toborzói augusztus 17-én délután a balatonmáriafürdői szabadstrandon várták az érdeklődőket.
Ezúttal a X. kerületben tájékoztatták az érdeklődőket a határvadász-képzésről.
Hódmezővásárhelyen indult el a verbuváló menet Csongrád-Csanád megyei előadás sorozata.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai a helyi kempingben szólították meg az érdeklődőket.
Folyamatos a szerződéses határvadász-toborzás Pest megyében.
A szerződéses határvadász-képzés megindulását követően Szabolcs megyében továbbra is várjuk jelentkezőket.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bevásárlóközpontokban és azok területén toboroztak a Készenléti Rendőrség Határvadász századába.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a megyeszékhelyen és a Jászságban toboroztak a Készenléti Rendőrség Határvadász századába.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a tolvajok felkutatásában.
Ez a csaló most nem járt sikerrel, mert a kiszemelt zalaegerszegi áldozata időben értesítette a rendőrséget és a számláját is letiltatta.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.