A Szigetközben toboroztunk
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/toborz%C3%A1s%20lead_2.jpg?itok=7pNSq-er)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Mecsér, Dunaszentpál és Dunaszeg településeken toborzotak a Készenléti Rendőrség Határvadász századába.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Mecsér, Dunaszentpál és Dunaszeg településeken toborzotak a Készenléti Rendőrség Határvadász századába.
A határvadászok a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában tanulnak.
A képzés megindulása mellett folyamatos a toborzás is.
Békés megyében, Orosházán a megbízott megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a haza védelmére szerződött határvadászjelölteket.
A mai nappal egy újabb szerződéses határvadászcsoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason.
Az első határvadász szakasz képzése alig két hete kezdődött, de az alegység máris csapattá kovácsolódott.
A négyhetes intenzív kurzus során a programban résztvevők mind elméleti, mind gyakorlati ismeretekre tesznek szert.
Az egyenruhások a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredébe történő jelentkezés feltételeiről, a felvételi eljárás menetéről és a határvadászokra váró feladatokról is tájékoztatták az érdeklődőket hétfőn Szegeden.
A balatonalmádi rendőrök egész hétvégén várták a határvadász hivatás iránt érdeklődőket.
A nemzeti ünnep alkalmából szervezett programok helyszínein tartottak tájékoztatót Tolna megye számos pontján a rendőrök.
Egy idős asszonyról akarta letépni a táskáját az a férfi, akit térfigyelő kamerán keresztül szúrtak ki a rendőrök Budapesten, majd azonnal elfogták.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.