Újabb embercsempész őrizetben

2021. 08. 03., k - 07:57
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kilenc határsértőt próbált egy 21 éves szerb állampolgár átcsempészni az országon. A Bács-Kiskun megyei rendőrök azonban lefülelték.

A Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség járőre 2021. augusztus 2-án 22 óra 20 perckor megállított egy Mercedes Vaneo típusú személygépjárművet Balotaszállás külterületén, az 5413-as számú úton. A kocsit egy 21 éves szerb férfi vezette, a raktérben pedig kilenc határsértő utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a magukat szír állampolgárnak valló külföldieket át akarta szállítani az országon, így őt embercsempészés bűntettének gyanúja miatt előállították és őrizetbe vették.

A fiatalt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására, míg a határsértőket – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.