Újabb embercsempész bukott le az M1-es autópályán, Győr közelében

2021. 08. 13., p - 00:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Huszonnégy illegális migráns utazott az Ausztria felé haladó autóban.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. augusztus 13-án 0 óra 5 perckor egy magyar rendszámú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 107. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművel közlekedő magyar sofőrön kívül a gépkocsiban huszonnégy – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, valamint az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A magyar sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.