Röjtökmuzsaj külterületén fogták el a rendőrök az embercsempészt

2021. 08. 20., p - 11:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztálya jelzése alapján Győr-Moson-Sopron megye területén állítottak meg a Soproni Rendőrkapitányság járőrei egy gépjárművet, amelyben öt migránst akart a sofőr illegálisan Ausztriába juttatni.

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. augusztus 20-án 10 órakor ellenőriztek egy olasz honosságú személygépkocsit a 8627-es számú úton, Röjtökmuzsaj külterületén. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsit egy 50 éves horvát férfi vezette, és a járműben öt – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A jármű vezetőjét a rendőrök elfogták, majd őt – a migránsokkal együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.