Pereszteg közelében bukott le az embercsempész

2021. 07. 22., cs - 06:26
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsokat szállított autójában a kiskunhalasi férfi.

A rendőrök 2021. július 21-én 22 óra 35 perckor egy magyar rendszámú személygépkocsit ellenőriztek a 84-es számú főúton, Pereszteg térségében. A járművel közlekedő magyar sofőrön kívül a gépkocsiban – magukat szír állampolgárnak valló – külföldiek utaztak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és két utasát elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A magyar sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.