Menekülni próbáltak - mindhiába

2022. 04. 01., p - 08:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy lengyel sofőr tizenhárom határsértőt akart átcsempészni az országon, de nem járt sikerrel, mert a rendőrök lefülelték. A bűnelkövetőt őrizetbe vették, a migránsokat pedig visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. április 1-én 3 óra 45 perckor Balotaszállás térségében intézkedés alá vontak egy furgont, amelyet egy 23 éves férfi vezetett. Az ellenőrzés megkezdése előtt a jármű rakteréből tucatnyi ismeretlen szállt ki, és elszaladtak. Az egyenruhások azonnal erősítést kértek, és kutatást indítottak a csoport tagjai ellen. Ennek eredményeként rövid időn belül elfogták a közelben azt a tizenhárom, magát afgán és indiai állampolgárnak valló határsértőt, akik a kisteherautóban rejtőztek, és ki akartak bújni a rendőri intézkedés alól. A kizárólag férfiakból álló csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a lengyel állampolgárságú sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A férfit előállították és őrizetbe vették, kihallgatását követően pedig előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.