Közös elfogás

2022. 03. 19., szo - 09:31
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészei dolgoztak össze egy bolgár embercsempész elfogásában.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2022. március 19-én 8 óra 30 perckor az M1-es autópálya 72. kilométerszelvényében akartak ellenőrizni egy francia rendszámú gépkocsit, ami a gyanú szerint migránsokat szállított. A sofőr azonban nem állt meg, továbbhajtott Ausztria felé, így a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészei is bekapcsolódtak az akkor már a megye területére érkező jármű feltartóztatásába. Az autót végül Mosonmagyaróvár térségében állították meg az egyenruhások, majd a 35 éves bolgár sofőrt elfogták, mivel az autójában tíz, magát afgán állampolgárnak valló férfit akart jogellenesen külföldre szállítani. A migránsok okmányokkal nem rendelkeztek és magyarországi jogszerű tartózkodásukat sem tudták igazolni, ezért a járművezetővel együtt előállították őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra. A bolgár sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!