Illegális migránsok Tapolcafőnél

2021. 08. 28., szo - 16:39
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két külföldivel szemben intézkedtek a 83-as számú főúton, akik előző nap menekültek el, miután autójuk egy másik járműnek ütközött.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának információi alapján a járőrök 2021. augusztus 27-én 9 óra 15 perckor Pápán akartak intézkedés alá vonni egy magyar rendszámú kisbuszt. A jármű vezetője azonban a rendőri jelzésnek nem tett eleget, és továbbhajtott. A kisbusz ezután nekiment egy másik autónak, majd a benne utazó személyek kiugrottak és menekülni kezdtek. A járőrök közülük hét illegális migránst azonnal elfogtak, két, magát szír állampolgárnak valló személyt pedig másnap, 2021. augusztus 28-án 11 óra körül igazoltattak, akik a 83-as számú főút mellett, Tapolcafő külterületén közlekedtek gyalogosan.

Ezután előállították őket, majd a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakísérésükről.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.