Határrendészeti összesítő Veszprém megyéből

2021. 06. 22., k - 18:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy embercsempészt és négy illegális migránst fogtak el az elmúlt 12 órában.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 2021. június 22-én 16 óra 30 perc körül a 8-as számú főúton, Bánd közelében állítottak meg egy szlovák rendszámú autót, majd ellenőrizték az abban utazókat. Az Ausztria felé tartó járműben a 44 éves magyar állampolgárságú sofőrön kívül négy, magát szír állampolgárnak valló férfi volt.

Az utasok illegálisan jutottak Magyarország területére, jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a helyszínre érkező rendőrök elfogták, és a gépjármű vezetőjével együtt előállították őket. A magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről. A sofőr ellen embercsempészés bűntett elkövetése miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

migránselfogás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.