Határrendészeti összesítő Tolna megyéből

2021. 07. 10., szo - 16:53
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt 12 órában egy ukrán és egy palesztin embercsempészt valamint kilenc fő illegális migránst fogtak el.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság egyenruhásai – állampolgári bejelentés alapján – 2021. július 10-én 13 óra 35 perckor három palesztin férfit ellenőriztek a Bátaszéki vasútállomáson, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért a járőrök a személyeket elfogták és előállították. A kihallgatások során kiderült, hogy az egyik férfi embercsempészként segítette a társait.

A Paksi Autópálya Alosztály egyenruhásai – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak észlelése alapján – 2021. július 10-én 15 óra 35 perckor egy lengyel rendszámú kocsit ellenőriztek a 63-as főúton Nagydorog belterületén. A járművet vezető ukrán férfin kívül a gépkocsiban hét – magukat szír állampolgárnak valló – személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért a járőrök a sofőrt, valamint az utasokat elfogták és előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű vezetőjével és az egyik palesztin férfivel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.