Határrendészeti összesítő Tolna megyéből

2021. 04. 13., k - 18:00
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 12 órában egy magyar embercsempésszel és négy illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök.

A Paksi Autópálya Alosztály járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. április 13-án 16 óra 15 perckor az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 108-as kilométerszelvény közelében, Paks térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú személygépkocsit. A járművet egy magyar férfi vezette, aki négy, magukat szír állampolgárnak valló személyt – két férfit és két nőt – szállított. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták. Munkatársaink a sofőrt, valamint az utasait elfogták és előállították.

Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.