Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 04. 22., cs - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és öt migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján - 2021. április 22-én 11 óra 50 perckor a 83-as számú főút 71-es kilométerszelvényében, Győr külterületén állítottak meg egy szerb honosságú személygépkocsit, amit egy 38 éves szerb férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további öt, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták őket.

Az elfogott szerb sofőrt, illetve a migránsokat az egyenruhások a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

A gépjármű vezetőjével szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.