Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 04. 10., szo - 06:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és öt migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – 2021. április 10-én 4 óra 10 perckor az M1-es autópályán, Tata térségében ellenőriztek egy olasz rendszámú gépkocsit, amit egy 69 éves olasz férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további öt, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. Az olasz sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.