Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 07. 06., k - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és hét migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. július 6-án 14 óra 35 perckor az M1-es autópályán, Győr térségében ellenőriztek egy német rendszámú gépkocsit, amit egy 43 éves holland férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hét, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A holland sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.