Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 06. 30., sze - 06:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és kilenc migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A Soproni Rendőrkapitányság járőrei négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának jelzése alapján – 2021. június 29-én 19 óra 45 perckor 8627-es számú úton, Röjtökmuzsaj térségében ellenőriztek egy szlovák rendszámú gépkocsit, amit egy 40 éves cseh férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további kilenc, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Az egyenruhások a járművezetőt és a migránsokat is elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A nyomozók a cseh sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.