Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 06. 29., k - 18:23
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és tizenhét migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztály munkatársainak információi alapján – 2021. június 29-én 10 óra 10 perckor órakor állítottak meg egy román honosságú járművet az M1-es autópálya 107-es kilométerszelvényében.  A 31 éves román sofőrön kívül az autóban tartózkodott tizenhét külföldi férfi, akik afgán állampolgárnak vallották magukat. Az utasok személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a sofőrt elfogták, majd őt a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

 A rendőrök az elfogott illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A román sofőrrel szemben embercsempészés bűntette miatt eljárás indult.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.