Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 06. 14., h - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és négy migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. június 14-jén 7 óra 55 perckor az M1-es autópályán, Győr külterületén állítottak meg egy francia honosságú gépkocsit. A járműben a 35 éves tunéziai sofőrön kívül négy külföldi férfi utazott, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt elfogták, és a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

A nyomozók a sofőr ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.