Határrendészeti összesítő Fejér megyéből

2021. 07. 13., k - 06:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és öt illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Fejér megyében.

A Fejér megyei rendőrök 2021. július 13-án 1 óra 10 perckor Enyingen, a Dózsa György úton ellenőriztek egy szerb honosságú személygépkocsit. A járműben a 44 éves szerb sofőrön kívül további öt férfi tartózkodott, akik magukat szír állampolgárnak vallották.

Az utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért őket az egyenruhások a jármű vezetőjével együtt elfogták és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről, a szerb gépjárművezetővel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.