Határrendészeti összefoglaló Vas megyéből

2021. 04. 21., sze - 06:00
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és három határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Vas megyében.

A rendőrök 2021. április 20-án 17 óra 30 perc és 2021. április 21-én 5 óra 30 perc között egy embercsempésszel szemben intézkedtek, aki két illegális migránst szállított gépjárművében, Vas megyében. Munkatársaink Körmend belterületén állítottak meg egy holland rendszámú gépjárművet, amelyet egy bolgár állampolgár vezetett. A gépkocsiban két személy utazott, akik albán állampolgárnak mondták magukat. Az intézkedés során magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Az egyenruhások a 2021. április 20-án, 19 óra 50 perckor a bozsoki határátkelő közelében igazoltattak három férfit, akik azt állították magukról, hogy szír állampolgárok. Az intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.