Hamis okmányokkal próbálkoztak

2021. 07. 05., h - 11:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari határrendészeket nem tudták megtéveszteni.

A létavértesi közúti határátkelőhelyen 2021. július 4-én 17 óra körül kilépésre jelentkezett egy lengyel állampolgárságú férfi az általa vezetett lengyel forgalmi rendszámú gépjárművel. A határrendészek ellenőrizték a gépkocsi valamint a sofőr okmányait, és megállapították, hogy a forgalmi engedélyben a jármű műszaki érvényességét átjavították, meghamisították. A 40 éves sofőrt előállították. 

A nyírábrányi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2021. július 5-én 6 óra 50 perc körül egy román állampolgárságú nő. Az ellenőrzést végző határrendészeknek gyanús lett az általa átadott személyigazolvány, amelyről az alapos ellenőrzés során megállapították, hogy az hamis. A rendőrök az okmányt lefoglalták, az 24 éves nőt pedig bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították.

A nyomozó hatóság mindkét esetben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.