Hajtóvadászat az embercsempész ellen

2022. 03. 23., sze - 07:51
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elütött egy rendőrt, majd elmenekült a helyszínről egy embercsempész Szegeden. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. március 23-án 4 óra 25 perckor Szeged külterületén akartak ellenőrizni egy magyar honosságú Fiat Ducato típusú kistehergépjárművet. A jármű sofőrje azonban nem állt meg, az egyik kollégát elütötte. Az elsődleges adatok szerint a járőr nem sérült meg. Néhány kilométerre a helyszíntől a sofőr az autóból kiugrott, majd elmenekült. A járműben a rendőrök 14 illegális migránst találtak. A csoport tagjai közül négyen török, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A sofőr keresését a rendőrök nagy erőkkel megkezdték, az adatgyűjtés és tanúkutatás mellett nyomkövető kutyákat indítottak és a fellelhető térfigyelő kamerák képeit is elemzik.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.