Embercsempészt fogtak el a rendőrök Dunaújváros külterületén

2021. 07. 20., k - 19:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A brit állampolgár 5 illegális migránst szállított járművében.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai az M6-os autópálya Budapest irányába vezető oldalán, a 71+800-as kilométerszelvényben, Dunaújváros külterületén 2021. július 20-án 16 óra körül – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály jelzése alapján – megállítottak egy magyar honosságú személygépkocsit, amelyet egy brit állampolgár vezetett.

Az intézkedés során a jármű utasterében 3, magát iraki, továbbá 2, magát szír állampolgárnak valló férfi tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A sofőr a gyanú szerint az illegális migránsoknak segítséget kívánt nyújtani abban, hogy a jogellenes határátlépést követően Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak. Az ügyben a gépjárművezetővel szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.