Egy éjszaka alatt három embercsempész rendőrkézen

2022. 03. 31., cs - 05:24
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály munkatársainak jelzése alapján állították meg az embercsempészek által vezetett gépkocsikat.

Jánossomorja külterületén, a 8508-as számú úton ellenőriztek egy járművet az egyenruhások 2022. március 30-án 21 óra 45 perckor, amelyet egy 40 éves román állampolgár vezetett. A gépkocsiban utazott még 9 külföldi személy, akik magukat szír, valamint török állampolgárnak vallották.

Éjfélkor állítottak meg kollégáink a 86-os főút 177-es kilométerszelvényében egy szlovák honosságú mikrobuszt, amelyet egy 41 éves cseh férfi vezetett, és 13 illegális migránst fuvarozott Ausztria irányába.

A két gépkocsi külföldi utasai sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A sofőröket a rendőrök elfogták, és a migránsokkal együtt előállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A győri nyomozók a román, illetve cseh gépkocsivezető ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az éjszaka folyamán az M19-es autóúton, Győrszentiván külterületén a járőrök még egy személygépkocsit is megállítottak, mert információ volt arra, hogy az autó 31 éves szerb sofőrje egy illegális migránsokat utaztató férfi társa volt, akit a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az esti órákban előzőleg elfogtak. A megállított autóból a gépkocsivezető kiugrott, a rendőrök elől elfutott, azonban őt kollégáink elfogták, és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.