Az M1-es autópályán, Nagyszentjános közelében fogták el a rendőrök az embercsempészt

2021. 08. 02., h - 11:37
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Huszonegy illegális migránst akart Ausztriába juttatni gépjárműjével az ukrán férfi.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. augusztus 2-án 10 óra 20 perckor ellenőriztek egy szlovák honosságú kistehergépkocsit az M1-es autópálya 105-ös kilométer szelvényében. A járműben a 46 éves ukrán sofőrön kívül huszonegy – magukat tizenkilencen szomáliai, egy személy palesztin, egy pedig jemeni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

2

A járőrök a gépkocsi vezetőjét elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.