2 embercsempész és 24 illegális migráns Veszprém megyében

2021. 07. 30., p - 06:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a 8-as számú főúton, Devecser külterületén fogták el őket.

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján a 8-as számú főút 85. kilométerszelvényében, Devecser közelében állítottak meg egy holland honosságú autót 2021. július 29-én 20 óra 22 perc körül, amit egy 39 éves holland férfi vezetett.

Az Ausztria felé tartó járműben a sofőrön kívül huszonnégy, közülük 14 török, 2 iráni és 8 magát afgán állampolgárnak valló személy utazott. Az utasok illegálisan jutottak Magyarország területére, jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

Felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a járművezetőt egy 56 éves, szintén holland férfi is segítette egy másik autóval. Őt Somlóvásárhely közelében fogták el.

A gépjárművezetőket, valamint az illegálisan az országban tartózkodó személyeket a rendőrök előállították. A magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a 24 illegális migráns biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről. A két sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, ellenük embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.