Több vásárlót is becsapott a gyömrői lakos
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/1_4525.jpg?itok=E9aFldW4)
A hosszúpályi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Csalás miatt kell a férfinek felelnie.
A hosszúpályi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Csalás miatt kell a férfinek felelnie.
Egy korábbi rendőri intézkedés során foglalták le autójának hatósági jelzését a kiskunfélegyházi járőrök.
A 15 éves fiatal egy jegykiadó automatát rongált meg Tatabányán, a rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Folytatódott a nyugat-magyarországi kábítószer-terjesztők elfogása.
A monori körözési előadó kérte kollégái közreműködését egy férfi elfogásához, akit emberölés miatt 8 évre ítéltek.
A hevesi rendőrök lopás miatt állítottak elő egy férfit, majd több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.
Elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 27 éves férfi ellen, akinek lakásán kábítószert foglaltak le a rendőrök.
Egy idős nő segélykiáltását hallották meg a budapesti rendőrök, akik azonnal a feltételezett elkövető után futottak.
Egy 34 éves férfit vettek őrizetbe a salgótarjáni nyomozók, 30 éves társát gyanúsítottként hallgatták ki.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 24 éves gyanúsítottal szemben.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Zavartalanul halad a forgalom a 86440-es számú úton.
Egy motorkerékpáros férfi életét vesztette Csorna térségében.
Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Baleset történt az autópálya 171-es kilométerszelvényében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon.
Zavartalanul halad a forgalom a 7328-as számú úton.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Zavartalanul halad a forgalom a 8443-as számú úton.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Kópháza térségében ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.