A vád: ittas járművezetés
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/ittas_37.jpg?itok=-etOZ4cw)
A Kapuvári Rendőrkapitányság befejezte az ittas járművezetővel szemben indított eljárás vizsgálatát.
A Kapuvári Rendőrkapitányság befejezte az ittas járművezetővel szemben indított eljárás vizsgálatát.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai átadták az ügy iratait az illetékes ügyészségnek.
Az óbudai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves férfit.
Körözési akció keretén belül fogták el a személyeket a Nógrád megyei rendőrök.
Egy fiatalkorúnak és több felnőttnek is adott el kábítószert egy 30 éves nő.
Dulakodás során megölte nevelőapját egy 27 éves férfi.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A dorogi rendőrök négy órán belül elfogták azt a 29 éves férfit, aki egy ház kapuját rugdosta és ordítozott, amivel másokban riadalmat keltett.
A hódmezővásárhelyi nyomozók rövid időn belül azonosították azt a három fiatalt, akik különböző jelentésekkel bíró falfirkákat festettek az egykori Kútvölgyi Szanatórium egyik épületére.
Zavartalanul halad a forgalom a 7328-as számú úton.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Zavartalanul halad a forgalom a 8443-as számú úton.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Kópháza térségében ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Balesetek történtek az autópálya 115-ös és 116-os kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.
Kópháza térségében a teljes útlezárás félpályásra módosult.
Két gépkocsivezető vesztette életét abban a közlekedési balesetben, amely a 8443-as számú úton történt a Vép és Szombathely közötti útszakaszon.
Kópháza térségében közlekedési baleset miatt az autóutat a rendőrök lezárták.
Egy kerékpáros férfi életét vesztette Türje térségében.