Esernyőbe rejtett drog
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/drog_16.jpg?itok=pr7uyY43)
A csornai járőrök egy 48 éves gépjárművezetőt igazoltattak, amelynek során autójában elrejtve kábítószergyanús anyagra bukkantak.
A csornai járőrök egy 48 éves gépjárművezetőt igazoltattak, amelynek során autójában elrejtve kábítószergyanús anyagra bukkantak.
A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly áprilisi, Diósdon elkövetett kettős emberölés ügyében.
Letartóztatásba került a gyermekpornográfiával gyanúsított férfi.
A dorogi nyomozók egy 20 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki ok nélkül támadt rá három személyre az utcán.
A 35 éves férfit őrizetbe vették.
Heteken át bántalmazta élettársát a férfi, a rendőrök távoltartást rendeltek el.
A megyeszékhelyen szolgálatban lévő rendőrök három óra alatt elfogták a helyi férfit.
A ceglédi nyomozók egy 2019-ben kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást fejeztek be a napokban. A gyanú szerint a „droghálózat” öt tagja Cegléden és a környező településeken terítette a kábítószert. Az ügyfélkörükbe tartozó 13 fogyasztót kábítószer birtoklással gyanúsítják.
A kalocsai nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak két román állampolgárt.
A két fiúnak rablás miatt kell felelnie.
Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le kollégáink Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele miatt keresi az ismeretlen férfit.
A zalakarosi rendőrök a strandon elfogtak két szombathelyi fiatalt és kihallgatták őket.
Faházikó nem érkezett és a pénz is eltűnt.
A rendőrök a bejelentéstől számított hét órán belül elfogták azokat, akik kiraboltak egy férfit Szolnokon.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság a Készenléti Rendőrség erőivel kiegészülve, és a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal együttműködve több napon át fokozottan ellenőrizte a közlekedőket.
A forró nyomos intézkedéseknek köszönhetően a csalók nem sokáig örülhettek a megszerzett pénznek. A hálás sértett, akinek kára teljesen megtérült, egy kedves, szívhez szóló levelet írt a móri rendőröknek.
A rendőrök jelenleg is keresik a 10 éves lányt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 9 ittas és 2 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 31. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.