Két társaság verekedett össze Tiszaújvárosban
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/audi%2Bbilincs%20%C3%A9a%20pajzs_1.png?itok=1K5UP1q8)
Az összetűzés során több személynek szúrt sérülései keletkeztek, az egyik férfi a késelésbe belehalt.
Az összetűzés során több személynek szúrt sérülései keletkeztek, az egyik férfi a késelésbe belehalt.
Balassagyarmat belvárosában várt a sértettre az 57 éves férfi.
A tatabányai nyomozók kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek egy 24 éves nőt, egy 47 és egy 22 éves férfit.
Egy belvárosi iskolát és több közintézményt fenyegetett robbantással.
A szécsényi rendőrök eljárást indítottak a 60 éves férfi és nő társa ellen.
A VII. kerületi utcai padon talált férfi halálát nem bűncselekmény okozta az eddigi adatok alapján. A budapesti rendőrök közigazgatási eljárásban vizsgálják a körülményeket.
Az 57 éves budapesti férfit a rendőrök előállították, elszámoltatása folyamatban van.
Kilenc rendbeli lopás miatt nyomoznak a rendőrök. Tegnap elfogták a feltételezett elkövetőt, és visszaadták a tulajdonosoknak az ellopott értékek nagy részét.
A szabolcsi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a háziorvost.
A 35 éves férfi ellen lőfegyverrel való visszaélés miatt folytattak eljárást.
A budapesti rendőrök tíz emberre csaptak le Budapest IX. kerületében egy tíz órás gyorsakció keretében.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán.
148 oldalnyi a gyanúsítás szövege abban a sikkasztási ügyben, aminek a nyomozását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egy 40 éves szekszárdi férfival szemben most fejezett be.
A nógrádi rendőrök a skandináv kollégáik által kifejlesztett módszerrel hajtanak végre közúti ellenőrzéseket a közlekedési balesetek megelőzése érdekében.
A Szekszárdon megrendezendő 9. Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválon a Magyar Rendőrség Zenekara is fellép.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Osztrák hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 18 éves mezőkeresztesi férfival és fiatalkorú barátnőjével szemben.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Az egri nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves kerecsendi férfit.