A nagyatádi rendőrök lopás miatt indítottak eljárást
Jótevőit lopta meg az elszökött fiatal.
Jótevőit lopta meg az elszökött fiatal.
A Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével került rendőrkézre a garázda.
A buszmegállóban verte meg ismerősét egy balatonlellei férfi.
A dombóvári rendőrök rövid időn belül elfogták azt a helyi férfit, aki két egymás utáni napon is lopott alkoholt ugyanabból az üzletből.
A komáromi rendőrök befejezték az eljárást az ellen a 24 éves győri férfi ellen, aki a korábban engedély nélkül elvitt autót ittasan vezette, majd tankolást követően fizetés nélkül távozott egy helyi benzinkútról.
A dabasi rendőrök azonosították és felkutatták azt a 25 éves gyáli férfit, aki a gyanú szerint betört, feltört, lopott a településen.
Több mint félmillió forintot vitt el egy medgyesegyházi dinnyefelvásárló cég irodájából 2008 nyarán két fegyverrel fenyegetőző férfi, akik parókát és álbajuszt viseltek. A nyomozók sikeresen azonosították és elfogták a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható győrújbaráti testvérpárost. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A gyanú szerint a két férfi hat autó kipufogórendszerét bontotta meg az elmúlt három hónapban.
Az összetűzés során több személynek szúrt sérülései keletkeztek, az egyik férfi a késelésbe belehalt.
Balassagyarmat belvárosában várt a sértettre az 57 éves férfi.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Osztrák hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 18 éves mezőkeresztesi férfival és fiatalkorú barátnőjével szemben.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Az egri nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves kerecsendi férfit.
A szigetvári rendőrök egy újabb kereskedőt vontak ki a forgalomból.
Bűncselekmények elkövetése miatt kereste a külföldi hatóság azt a holland férfit, akinél kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az elmúlt hét eseményei röviden.