Kábítószer az autóban
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead%20k%C3%A9p%20c%C3%ADmer%20%C3%A9s%20bilincs_134.jpg?itok=2WgZ-2qs)
A győri járőrök közúti közlekedés során állítottak meg egy 39 éves nő által vezetett személygépkocsit, és autójában kábítószergyanús anyagra bukkantak.
A győri járőrök közúti közlekedés során állítottak meg egy 39 éves nő által vezetett személygépkocsit, és autójában kábítószergyanús anyagra bukkantak.
A gyanú szerint a három férfi néhány nappal korábban is járt a kerületben; akkor is katalizátorral mentek haza.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást az ellen a domaszéki férfi ellen, aki megölte várandós feleségét.
A Pest megyei nyomozók befejezték annak a 65 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint megromlott szomszédi viszonyát akarta vasvillával és kisbaltával rendezni.
A bátonyterenyei rendőrök befejezték a 35 éves férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát.
110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást.
A magukat szíriai állampolgárnak valló férfiakat előállították.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott.
A rendőrök tetten érték azt a férfit, aki betört egy családi házba Ózdon.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát a 39 éves nagyvázsonyi lakossal szemben.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Osztrák hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 18 éves mezőkeresztesi férfival és fiatalkorú barátnőjével szemben.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Az egri nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves kerecsendi férfit.
A szigetvári rendőrök egy újabb kereskedőt vontak ki a forgalomból.
Bűncselekmények elkövetése miatt kereste a külföldi hatóság azt a holland férfit, akinél kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az elmúlt hét eseményei röviden.