Lezárt akta: közlekedési afférból garázdaság
A szentendrei rendőrök befejezték annak a 29 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint egy közlekedési szituációból eredő nézeteltérést szitkozódva, ütéssel és köpéssel zárt le.
A szentendrei rendőrök befejezték annak a 29 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint egy közlekedési szituációból eredő nézeteltérést szitkozódva, ütéssel és köpéssel zárt le.
A baktalórántházi rendőrök elfogták a 44 éves járművezetőt.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát azzal a moldáv állampolgárral szemben, aki illegális migránsokat akart Nyugat-Európa területére szállítani.
A 30 éves férfi megtalálta egy idős nő pénztárcáját az utcán, majd közel 200 ezer forintot vett le a bankszámlájáról. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást.
Kábítószerekkel kereskedett a gyanú szerint az a gyömrői férfi, akinek otthonába 12 monori rendőr érkezett meglepetésszerűen. Az éjszakai rajtaütés bilincseléssel, telepakolt bűnjeltasakokkal végződött.
A budapesti rendőrök ezúttal az Állatorvostudományi Egyetem hallgatóinak figyelmét hívták fel a droghasználat veszélyeire és következményeire. Eddig – 2021. szeptember 1-je óta – több mint 4678 diáknak mutatták be a prezentációt.
A Diósgyőri Rendőrőrs járőrei elfogták azt az ittas autóvezetőt, akit már a Miskolci Járásbíróság is eltiltott a járművezetéstől.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették az asszonyt.
Büntetőeljárás indult az orvos ellen.
A tatai nyomozók magánlaksértés, rongálás, garázdaság és könnyű testi sértés miatt hallgattak ki egy 27 éves tatabányai férfit gyanúsítottként, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.
Osztrák hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 18 éves mezőkeresztesi férfival és fiatalkorú barátnőjével szemben.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Az egri nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves kerecsendi férfit.
A szigetvári rendőrök egy újabb kereskedőt vontak ki a forgalomból.
Bűncselekmények elkövetése miatt kereste a külföldi hatóság azt a holland férfit, akinél kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Esztergomból tűnt el a 17 éves lány.