Biciklitolvajok rendőrkézen
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/ker%C3%A9kp%C3%A1rlop%C3%A1s.png?itok=AGAbM69F)
A két fiatal férfinak lopás vétség gyanúja miatt kell felelnie. A debreceni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A két fiatal férfinak lopás vétség gyanúja miatt kell felelnie. A debreceni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A szegedi rendőrök elfogtak három kerékpártolvajt, akik Csongrád-Csanád megyei településekről loptak el nagyértékű kerékpárokat.
A XIX. kerületi rendőrök lezárták a nyomozást a betörésekkel gyanúsított férfi ügyében.
A rendőrök három személyt hallgattak ki gyanúsítottként Miskolcon, akik az egyik helyi üzlet üvegvisszaváltójából loptak.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság két évvel ezelőtti bűncselekmény kapcsán új fejleményeket állapított meg két elkövetővel szemben, akik a gyanú szerint különös kegyetlenséggel ölték meg áldozatukat.
A csongrádi nyomozók rövid időn belül elfogtak egy 25 éves férfit, aki betört egy helyi sörözőbe, majd onnan készpénzt és különböző alkoholos italokat lopott el.
A három fős elkövetői csoport a Jászságban és Szolnokon követte el a sorozatbűncselekményt.
A zalai rendőrök kábítószer birtoklással gyanúsítják a férfit.
Vizsolyi portákról hozott el főleg vasból készült eszközöket az a férfi, akit a rendőrök elfogtak, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói előterjesztést tettek a nő letartóztatásának indítványozására.
Osztrák hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 18 éves mezőkeresztesi férfival és fiatalkorú barátnőjével szemben.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Az egri nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves kerecsendi férfit.
A szigetvári rendőrök egy újabb kereskedőt vontak ki a forgalomból.
Bűncselekmények elkövetése miatt kereste a külföldi hatóság azt a holland férfit, akinél kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Esztergomból tűnt el a 17 éves lány.