Letartóztatásban a vonaton rabló férfi
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Bilincs_63.jpg?itok=lRoKgxpZ)
Veréssel fenyegette meg a 19 éves gödöllői lakos a sértettet, akinek elvette pénzét, telefonját és táskáját.
Veréssel fenyegette meg a 19 éves gödöllői lakos a sértettet, akinek elvette pénzét, telefonját és táskáját.
Alkohol hatása alatt közlekedett autójával az a 21 éves férfi, aki balesetet szenvedett, majd kigyulladt a járműve. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint félrevezette a hatóságot a lakiteleki „károsult”.
Két nap alatt tíz helyszínen gyűjtöttek be 11 embert a Pest megyei rendőrök. A zúzós akciókban öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói elfogták a lopás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
A budapesti rendőrök három katalizátortolvajt fogtak el Újbudán.
29 ország részvételével zajlott a művelet.
A tettesek cigarettát és pénzt vettek el a sértettől, akit előtte szándékosan ellöktek és a ruháját késsel kivágták. A bíróság elrendelte a két férfi letartóztatását.
Míg egy szolnoki anyuka bevitte a bölcsődébe gyermekét, addig feltörték az autóját. A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és gyanúsítottként kihallgattak egy helyi férfit. A nyomozók őrizetbe vették a jogsértőt.
A hajdú-bihari rendőrök három német állampolgárral szemben fejezték be a nyomozást. A gyanú szerint illegális migránsokat akartak Ausztriába csempészni.
A 30 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Nyugat-Magyarország számos településén követtek el hasonló bűncselekményeket.
Őrizetben egy faddi férfi, aki betört a településen egy boltba, korábban pedig egy helyi férfitól erőszakkal akart gyógyszert szerezni.
Egyik nőt sem zavarta, hogy nappal rabolják ki áldozatukat, akinek a pénzét elköltötték. Őrizetben gondolkodhatnak tettükről.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást egy 23 éves, helyi férfival és élettársával szemben.
Ne telepíts idegenek kérésére semmilyen programot a mobileszközödre!
Egy jánoshidai férfi otthonában a rendőrök nevelt cannabistöveket és növényi törmeléket találtak. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi Csurgón, szolgálati kutyával bukkantak a nyomára.
A 44-es kilométerszelvényében több jármű ütközött, egy sávon halad a forgalom.