A világra haragudott, ezért ámokfutásba kezdett, de elfogták
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/rabl%C3%A1s-lead.jpg?itok=DIgjkUmn)
Három asszony kirablásával gyanúsítják a győri férfit, akit 26 óra alatt elfogtak a rendőrök.
Három asszony kirablásával gyanúsítják a győri férfit, akit 26 óra alatt elfogtak a rendőrök.
A Nógrád megyei rendőrök egy 26 éves férfi és négy társa ellen folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát befejezték.
A dunakeszi rendőrök befejezték a staffordshire terrier tolvaja elleni nyomozást, a gyanúsítottal szemben vádemelést javasoltak.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, garázdaság vétség és 2 rendbeli könnyű testi sértés miatt folytattak eljárást egy 28 éves lakiteleki férfivel szemben a Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozói.
A fővárosi rendőrök a feltételezett elkövető lakásán kokaint és hasisgyanús anyagot foglaltak le, melynek feketepiaci értéke akár kétmillió forint is lehet.
A rendőrőrs nyomozói vádemelést javasolnak a 43 éves dági férfi ellen.
A bajai rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával hajtottak végre drograzziát három településen. Az összehangolt akció során nyolc férfit állítottak elő, közülük hetet őrizetbe is vettek.
A nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik két másik férfit azok szexuális beállítottsága miatt bántalmaztak Pécsett.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Veréssel fenyegette meg a 19 éves gödöllői lakos a sértettet, akinek elvette pénzét, telefonját és táskáját.
A 30 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Nyugat-Magyarország számos településén követtek el hasonló bűncselekményeket.
Őrizetben egy faddi férfi, aki betört a településen egy boltba, korábban pedig egy helyi férfitól erőszakkal akart gyógyszert szerezni.
Egyik nőt sem zavarta, hogy nappal rabolják ki áldozatukat, akinek a pénzét elköltötték. Őrizetben gondolkodhatnak tettükről.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást egy 23 éves, helyi férfival és élettársával szemben.
Ne telepíts idegenek kérésére semmilyen programot a mobileszközödre!
Egy jánoshidai férfi otthonában a rendőrök nevelt cannabistöveket és növényi törmeléket találtak. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi Csurgón, szolgálati kutyával bukkantak a nyomára.
A 44-es kilométerszelvényében több jármű ütközött, egy sávon halad a forgalom.